Főoldal

Nógrád megyei tagozat: beszámoló és munkaterv PDF Nyomtatás E-mail
Nógrád Megyei Tagozat
Írta: Huszárné Kraft Valéria   
2012. február 06. hétfő, 22:10

 A Magyar Pedagógiai társaság Nógrád Megyei Tagozatának

2011. évi beszámolója

 

Az MPT Nógrád Megyei Tagozata, már harmadik éve a salgótarjáni Civil Kerekasztal nevelési- oktatási szekciójában is tevékenykedik.

 

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati úton 25.000 forinttal támogatta munkánkat és igény szerint térítésmentesen helyet adott rendezvényeinknek. A támogatással az alábbi rendezvényeket valósítottuk meg.

 

Legjelesebb rendezvényeink között tartjuk számon minden év októberében „A Művelődés Hete- -Tanulás Ünnepe” programját melynek nyitórendezvényére ez évben is a Balassi Bálint Könyvtárban került sor. Tagozatunk 11. alkalommal szervezete meg a „Művelődés Hete – Tanulás Ünnepe” rendezvénysorozatot, mely az „Önkéntesség Évéhez”, az önkéntesség elméleti és gyakorlati megvalósításához kapcsolódott. A rendezvényekhez a megye nevelési és oktatási intézményein túl csatlakozott a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete, a TEMI Könyvtár Nyitott Könyv Olvasókör Egyesülete, a Gyermekekért Baráti Kör és a TIT Nógrád Megyei Szervezete. Együttműködő partnerünk volt még a Salgótarjáni Civil Kerekasztal nevelési-oktatási szekciója is.

 

Április 20-án Dr. Trencsényi László ügyvezető elnök ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Tagozat és a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet együttműködése eredményeképpen létrejött Mesterek és tanítványok című könyvet, amire nagyon büszkék vagyunk. Újabb kötet terve is megfogalmazódott, melyben a pedagógusok civil szervezeti tevékenységéről szeretnénk képet adni, az agyag már részben összeállt, csak támogatót remélünk és várunk a könyv megjelentetéséhez.

 

Szeptemberben részt vettünk a Civil Hét és a Civil Kavalkád rendezvényein, melyet jeles eseményeink között tartunk számon.

 

Október 17-én a Városháza Bojtor Károly termében Bódi Györgyné dr. nyugalmazott könyvtárigazgató Karácsony Sándor életéről és munkásságáról tartott előadást

Október 21-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben került sor az önkéntes munkát vállaltam rajz és fogalmazás verseny pályamunkáinak értékelésére. Ezen túlmenően a középiskolák 11. és 12. osztályosainak bevonásával kérdőívek kitöltésére került sor, amelyben a kérdőívet összeállító vezetőségi tagunk Szabó Istvánné a civil szervezetek ismeretéről kívánt információhoz jutni. A felmérés tapasztalatai azt mutatják, hogy az önkéntes munkáról és a civil szervezetekről beszélni szükséges a középiskolai diákság körében, ezért tervezünk ez évben kihelyezett ülést a város egyik gimnáziumában a témát érintően.

 

Aktuális rendezvényeinkről a Nógrád Megyei Pedagógia Intézet Pedagógiai Hírkörképének Civil rovatában igyekeztünk mindig hírt adni.

Az év során több intézménytől, civil szervezettől kaptunk felkérést előadások megtartására, amelyeknek maradéktalanul eleget is tettünk.

Sajnálatos módon a szlovákiai tapasztalatcserére nem került sor a csekély érdeklődés és a külföldi partner elfoglaltsága miatt. Ugyancsak nem került sor az intézményi átszervezés miatt az „Ezt tanultuk Ezt tudjuk” kulturális fesztivál megrendezésére, amelyet az idén, a 10 éves hagyomány miatt is szeretnénk megszervezni.

Hagyományos rendezvényeink mellett, tovább kívánjuk erősíteni és bővíteni kapcsolatainkat azokkal a megyei „bázisintézményekkel” akikkel az elmúlt tíz évben hatékonyan sikerült együttműködni, vagy lehetőséget láttunk az együttműködésre. Együttműködési megállapodást kívánunk kötni a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületével, a Nógrád Megyei Múzeummal és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézménnyel. Szervezetfejlesztő munkánkat az idén is evidenciában tartjuk.


A Magyar Pedagógiai Társaság Nógrád Megyei Tagozatának

2012. évi

MUNKATERVE


 

Időpont

Téma

Felelős, résztvevő

Február 10.

Részvétel a Salgótarjáni Civil Fórumon

Helye: Salgótarján, Városháza

vezetőség

Február 17.

Részvétel  Vezetői Kollégiumi ülésen

Helye: Budapest

Szabó Istvánné

 

 

Február 24..

 

Az együttműködés kereteinek kidolgozása a Salgótarjáni Civil Kerekasztal nevelési-oktatási szekciójával

Helye:Salgótarján, Városháza

 

 

Horváth Edit

Szabó Istvánné

Varga Judit

dr. Huszárné Kraft Valéria

nevelési-oktatási szekció vezetője  és tagjai

 

Március

„Ezt tanuljuk ezt tudjuk” kulturális fesztivál előkészítése

Szlovákiai tapasztalatcsere

 

vezetőség

 

Április

Kihelyezett tagozati ülés a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola intézményben kerekasztal beszélgetés az intézmény pedagógusaival és a DÖK tagjaival, fókuszban az önkéntes munka

 

intézményvezető

vezetőség

Május

„Ezt tanuljuk – Ezt tudjuk” kulturális fesztivál a SKÁID Petőfi Sándor Tagiskolában

Salgótarján város általános iskolái, vezetőség, tagság

Június

Vezetőségi ülés, téma: a II. félévi programok előkészítése, részvétel a Staféta táborban

vezetőség

 

Szeptember

Részvétel igazgatói értekezleten. a taglétszám bővítése érdekében

Részvétel a Salgótarjáni Civil Kavalkád és Civil Hét rendezvényein

 

vezetőség, tagság

 

Október

 

Művelődés Hete – Tanulás Ünnepe rendezvényei Salgótarjánban és Pásztón

 

vezetőség, köznevelési intézmények vezetői

November

A 2012-es év értékelése, feladatmeghatározás a következő naptári évre

vezetőség

December

Részvétel a Salgótarjáni Sokadalom rendezvényén

vezetőség, tagság

 

Salgótarján, 2012. február 6.

 

Huszárné Kraft Valéria
MPT Nógrád Megyei Tagozat

elnöke

 
Beszámoló és munkaterv PDF Nyomtatás E-mail
Bács-Kiskun Megyei Tagozat
Írta: Szinger Veronika - Ovárdics Andrea   
2012. február 06. hétfő, 21:54

 

 

A munkatervben kitűzött célok szerint a Magyar Pedagógiai Társaság Bács-Kiskun Megyei Tagozata az alábbi programokat szervezte meg, és támogatta 2011. évben:

Bővebben...
 
HEF PDF Nyomtatás E-mail
Nem MPT-s hírek, közlemények
Írta: Széchy Éva   
2012. február 06. hétfő, 21:05

Meghívó

Kedves Barátunk, Tisztelt Érdeklődő!

2012 február 27-én kerül sor a Haladó Erők Fóruma „Az ember és a társadalom” tagozata harmadik programjára, mely „Az egész életen át tartó tanulás szerepe az egyén és a társadalom fejlődésében” témakörrel foglalkozik.

 

Bővebben...
 
Beszámoló és munkaterv PDF Nyomtatás E-mail
Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály
Írta: Gombis Judit   
2012. február 06. hétfő, 20:58


Szakosztályunk 2011 februárjában a Magyar Pedagógiai Társaság Vezetői Kollégiuma előtt ismertette tevékenységét a kezdetektől napjainkig.

Bővebben...
 
Beszámoló és terv PDF Nyomtatás E-mail
Komárom-Esztergom Megyei Tagozat
Írta: Forróné Virág Zsuzsa   
2012. február 06. hétfő, 12:11

Az elmúlt évben nem igazán működött a tagozat.
Gondjaim miatt nem volt időm és energiám szervezni a tagozat életét.
Remélem, hogy az idei évben már több időm lesz és aktívan tudom szervezni a MPT megyei programjait is.

}

2012.évi munkaterv

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 168